családi program

Fontos információk az idei táborozáshoz - Jakubovany, 2021

Kedves Szülők , kedves Táborozók!
Néhány fontos információt szeretnék megosztani Önökkel a táborral kapcsolatban. Az idei tábort kissé eltérő feltételekkel tudjuk csak megszervezni, meg kell felelnünk a Szlovák Egészségügyi Minisztérium elvárásainak. A mellékletben megtalálható a pontos leírása a táborba való részvétel feltételeinek, továbbá a "szülői nyilatkozat" is letölthető!

FEMIT-tábor - 2021, Jakubovany


Az idei, 2021-es FEMIT-tábor Jakubovanyn, 2021. július 12-18. közt valósul meg. A bejegyzést megnyitva megtudhatnak minden minden tudnivalót. A leírás alatt letölthető pdf-fájlként az egyéni tábori felszerelési jegyzék, illetve a tábor programja is. Figyelem!!! A dokumentumok közt elérhető az autóbusszal / vonattal utazók jegyzéke.

Nyári táborok – felszerelés, információk


Ahogy arról már korábban is tájékoztattuk az érdeklődőket, augusztusban Kovácspatakon kerül megrendezésre táborunk, két időpontban, július 13-19. és augusztus 3-9. között. Az alábbiakban a táborokban használatos felszerelésről olvashatnak, valamint egyéb, a táborral kapcsolatos információt osztunk meg. FONTOS! Az autóbusz Nagymagyarról 7.30-kor, Dunaszerdahelyről 8.00-kor indul.

Nyári táborok 2020 - program


Kedves Szülők, Nagyszülők!
Korábbi felhívásunk nyomán megszerveztük 2020-as nyári táborainkat, ezúttal korosztályok szerinti bontásban. Mindkét tábor Kovácspatakon kerül megrendezésre, időpontjaik: 2020. július 13-19. (gyermektábor); 2020. augusztus 3-9. (ifjúsági tábor). Alább megtekinthető a két tábor programbeosztása.

Felhívás - Nyári táborok 2020


Kedves Szülők, Nagyszülők!
Ezúton ajánlom szíves figyelmükbe nyári táborainkat.
Tapasztalataink alapján úgy határoztunk, hogy idén korosztályok szerint táboroztatjuk a gyermekeket. Szervezünk tábort a kicsiknek, 8-12 éves korig és a nagyoknak 12-26-éves korig. Ez a korosztályi elkülönítés a szülő döntésén múlik majd.

Tartalom átvétel