Pszichológus véleménye

Beszámoló az iskolai elöadásról

Nemesócsa:
2x45 percet tartottan fiúknak és lányoknak agresszió témában. A fiatalok nagyon érdeklődők voltak, úgy az előadás tarén, mint a gyakorlati feladatok megoldásánál. Jól lehetett velük együtt dolgozni. Azt éreztem szívesen veszik a témát és örülnek, hogy valakivel tudnak erről beszélni.

Csicsó:
Szex, szerelem, párkapcsolat címen szólt az előadás, melyre több osztály tanulói érkeztek. A témára nagyon kíváncsiak voltak, és idővel sikerült nekik is megnyílni, kérdezni, és hozzászólni az adott anyaghoz. Azt gondolom ez talán az a leginkább érzékeny téma, és sok tanár számára is tabu téma. Ez az a téma, amelyről mindenképpen beszélni kell, fiatalos, lazább stílusban, ami eljut a fiatalokhoz, és megérinti őket.

Muzsla:
Szenvedélybetegségek volt az előadás anyaga. Több osztály volt összevonva, és több tanár is jelen volt, ami azt gondolom nem volt jó hatással az őszinte válaszokra. De annak elennére hozzászóltak és kérdeztek.Egyik esetben nem a saját történetüket vagy életükből hoztak példákat.

Az előadás mindhárom esetben úgy gondolom célravezető volt. Abban bízom, minél több gyerekhez eljutott az üzenete a prevenciónak, és hasznos ismeretekkel bővült tudásuk.

Faragó Ági pszichológus.
2014.április 7.

Az előadó (pszichológus) véleménye az iskolákban tarott előadásokról

Az előadó (pszichológus) véleménye az iskolákban tarott előadásokról

Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola - Súkromná stredná odborná škola s VJM
Alsóbodok - Doľné Obdokovce(03. 02. 2011)

  • Téma: életpálya építés, pályaválasztás
  • A fő célkitűzés a pályaválasztás során figyelembevett tényezők bővítése: belső motiváció, képességek, családi tényezők stb. A tanulók végzősök lévén igen motiváltak voltak a témával kapcsolatban. A foglalkozás interaktív módon zajlott, mindenkinek módjában állt kifejteni a véleményét, végiggondolni saját lehetőségeit.

    Tartalom átvétel