Magyar Kultúra Napja 2015-ben is a dunaszerdahelyi Vermes villában

A Pázmáneum megrendezésében 2015 január 22-én Dunaszerdahelyen a Vermes Villában megrendezésre került a MAGYAR KULTÚRA NAPJA amelyen társulásunk két tagja vett részt , Rabay Ilona ésGyőri Margit.

A rendezvény a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd ünnepi köszöntőt mondott Karaffa Attila a Pázmáneum ügyvezető elnöke. Ezután népi játékok következtek a Benedek Elek Óvoda gyermekeinek előadásában. Tóth László költő, író, saját művét adta elő. Majd Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi ,nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának ünnepi beszédét hallgatták meg a résztvevők. A 10. Sz. Szent György cserkészcsapat műsora után az Arizóna akusztik műsora következett. Bertók István dunaszerdahelyi zongoraművész Magyar dallamok improvizációjával örvendeztette meg a hallgatóságot, az est a Magyar Himnusz eléneklésével fejeződött be.

-femit-