Különbözők de mégis egyformák - Tábori értékelő

Különbözők de mégis egyformák - Nyári tábor Kistárkányban az Aranka vendégházban 2014.július 7-13-ig

Tábori értékelő

Társulásunk 2006 óta foglalkozik a fiatalok nevelésével a fiatal családok segítésével különböző rendezvényeken keresztül.
Idei nyári táborunkat a csonka családoknak , valamint a hátrányos helyzetű családoknak hirdettuk meg.
A jelenlevők összetételéből kitűnik, hogy táborunk elérte célját.

A programok összeállításánál igyekeztünk a táborozók részére vonzó és változatos programot összeállítani. Megtalálta benne a felnőtt és a gyermek is egyránt a számára legmegfelelőbb programot. A foglalkozások között szerepelt: kézműves foglalkozások, sport programok, íjászat, túra, cserkészet, hagyományőrzés, neveléssel kapcsolatos foglalkozások. Előadónk volt többek között vándormeseíró, fezekasmester, pszihológus. Az íjászok eredeti honfoglalás kori ruhában és felszerelésekben foglalkoztak a táborlakókkal. Bemutatták még Károly Róbert korabeli /14.század eleje/ szokásokat, harcművészetet is. A tábori program az előzetes tervek szerint alakult, kivéve a strandolást, ez a rossz időjárás miatt nem valósult meg, de helyette gyalogosan kisétáltunk a Tiszához.
Mivel Dunaszerdahely és Kistárkány kb. 500 km-nyi távolságra van egymástól, ezért az útra is terveztünk programokat. A tábor első napján meglátogattuk a Betléri kastélyt, és városnézést szerveztünk Kassán. Az utolsó nap meglátogattuk Krasznahorkaváralját, valamint a Domica-i Baradla barlangot, amely átnyúlik Magyarországra.
Elszállásolás sátrakban a vendégház udvarán, a kicsiknek pedig a vendégházban volt bebiztosítva.
A rendezvényeket az udvaron lévő hüssölő és a kistárkányi Önkormányzat által biztosított sátor alatt tudtuk megvalósítani. Ennek nagy szerepe volt a tábor életében, mert rossz idő esetén is folyamatosan tudtuk folytani az eltervezett programokat.
Az étkezést úgy oldottuk meg, hogy a reggelit és a vacsorát a vendégházban készítettük az ebédet egy étterem biztosította.
Bízunk benne, hogy a táborlakók, sok élménnyel és tudással gazdagodva tértek haza, és további rendezvényeinken is szívesen részt vesznek majd.
A tábor szervezésében segítségünkre volt a Kárpát-Medencei Családszervezetek Szövetsége Budapestről, valamint a Főnix polgári társulás és Kistárkány Önkormányzata.
Nekik hálás szívvel köszönjük a támogatást.

Kelt Dunaszerdahelyen 2014 július 16-án

A tábor programja

A tábor kedvenc dala

1. Mutasd az utat dobom, agancsos, patás táltosállatom, mutasd az utat dobom, agancsos patás táltosállatom, hívj, hívj a fényesség felé, vezess éltető napapánk elé
2. Tűz,te gyönyörű, te megtisztító, tűz te gyönyörű te megtisztító,mindig égj, mindig égj, mindig égj
Égj égj mint a tűzmadara, égj égj mint a tűzmadara, mindig égj mindig égj, mindíg égj
3. A tűz csak lángol, izzik és lángol, a tűz csak lángol az ég felé, tűzapa visz engem, a gyermekének születtem, tűz apa visz engem az ég felé
A folyó csak ömlik, táncol és ömlik, a folyó csak ömlik a tenger felé, víz anya visz engem a gyermekének születtem, víz anya visz engem a tenger felé
4. Szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom szabadon szállj szabadon szállj, szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom ,magasan szállj, magasan szállj lehull minden kőtelék lehull minden kötelék ,szabadon szállj szabadon szállj, szállj szabad lélek szállj szabad lélek

5. Mutasd az utat dobom, agancsos, patás táltosállatom, mutasd az utat dobom, agancsos patás táltosállatom, hívj, hívj a fényesség felé, vezess éltető napapánk elé
6. Tűz,te gyönyörű, te megtisztító, tűz te gyönyörű te megtisztító,mindig égj, mindig égj, mindig égj
Égj égj mint a tűzmadara, égj égj mint a tűzmadara, mindig égj mindig égj, mindíg égj
7. A tűz csak lángol, izzik és lángol, a tűz csak lángol az ég felé, tűzapa visz engem, a gyermekének születtem, tűz apa visz engem az ég felé
A folyó csak ömlik, táncol és ömlik, a folyó csak ömlik a tenger felé, víz anya visz engem a gyermekének születtem, víz anya visz engem a tenger felé
8. Szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom szabadon szállj szabadon szállj, szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom ,magasan szállj, magasan szállj lehull minden kőtelék lehull minden kötelék ,szabadon szállj szabadon szállj, szállj szabad lélek szállj szabad lélek

9. Mutasd az utat dobom, agancsos, patás táltosállatom, mutasd az utat dobom, agancsos patás táltosállatom, hívj, hívj a fényesség felé, vezess éltető napapánk elé
10. Tűz,te gyönyörű, te megtisztító, tűz te gyönyörű te megtisztító,mindig égj, mindig égj, mindig égj
Égj égj mint a tűzmadara, égj égj mint a tűzmadara, mindig égj mindig égj, mindíg égj
11. A tűz csak lángol, izzik és lángol, a tűz csak lángol az ég felé, tűzapa visz engem, a gyermekének születtem, tűz apa visz engem az ég felé
A folyó csak ömlik, táncol és ömlik, a folyó csak ömlik a tenger felé, víz anya visz engem a gyermekének születtem, víz anya visz engem a tenger felé
12. Szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom szabadon szállj szabadon szállj, szállj mint egy sólyom, szállj mint egy sólyom ,magasan szállj, magasan szállj lehull minden kőtelék lehull minden kötelék ,szabadon szállj szabadon szállj, szállj szabad lélek szállj szabad lélek

Köszönetnyilvánítások:

CsatolmányMéret
kulonbozok-2014_aranka-vendeghaz.jpg243.52 KB
kulonbozok-2014_kosa-erika.jpg215.68 KB
kulonbozok-2014_mkp-berenyi-jozsef.jpg209.7 KB
kulonbozok-2014_orlovsky-erzsebet.jpg252.65 KB
kulonbozok-2014_polgarmester-dunaszerdahely.jpg199.84 KB
kulonbozok-2014_polgarmester-kistarkany.jpg182.92 KB
kulonbozok-2014_szmcs-bodzas-kiralyhelmec.jpg248.16 KB
kulonbozok-2014_szmcs-dunaszerdahely.jpg213.48 KB
tabori-program-2014.jpg231.19 KB