Hozzászólások a Karesz végakarata című film levetítése után

Néhány rövid hozzászólás, beszámoló azoktól, akik látták a Mosolygó kék szemek című filmet, mely Karesz életéről szól. Amennyiben Önt is megérintette a történet, ragadjon tollat, vagy írjon e-mailt és küldje el véleményét az Elérhetőség menüpont alatti címre, e-mailcímre.

2008. május 22-én az igazgatóság meghívására iskolánkba érkezett Gáspár Károly úr Budapestről, aki megdöbbentő, de tanulságos előadást tartott a drogfüggőségről. A tanulók először megtekintették a „Karesz végakarata“ c. dokumentumfilmet, majd a filmbemutató után az édesapa beszélt a drog pusztító hatásáról és a megelőzés fontosságáról. Rámutatott a család fontos szerepére, az összetartás jelentőségére, az emberi méltóság megőrzésére. A tanulók megrendülve hallgatták Gáspár urat. Még aznap az előadás után az osztályfőnökökkel beszélgettek a látottakról, hallottakról. Örvendetes az a tény, hogy a tanulók részéről is pozitív volt a visszajelzés. Sőt, a szülők is érdeklődtek az előadásról, akiknek figyelmébe ajánlottuk a honlapot, ahonnan letölthető az anyag. Hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy találkozhattunk Gáspár úrral, aki rendületlenül újra és újra képes beszélni az őt fájdalmasan érintő témáról azért, hogy mások elkerülhessék a tragédiát.
Tisztelettel köszönjük!

A Hidaskürti Alapiskola és Óvoda igazgatósága

*******************************************************

Tisztelt Gáspár úr!
Az Ön által vállalt misszió nemes, csodálatos szándékot feltételez. Fantasztikus elhivatottság, hatalmas szeretet munkál abban az emberben, aki életét a mások megsegítésére teszi fel.
A költő ezt mondja:
„Tanulj dalt a zengő zivatartól....”

Azt kívánjuk, hogy az Ön munkájával legyen ez a zengő zivatar, s fiatalok ezrei tanuljanak az Onok tragédiájából.

A „Mosolygó kék szemek” című film megtekintése megrázó élmény volt a diákok számára. Úgy gondolom valamennyi tizenéves fiatal számára tanulságos és elrettentő a film témája.

Nagyon sok értékes információhoz jutottunk és nem utolsósorban olyan figyelemfelkeltő jelekre, viselkedésekre, amelyekre érdemes odafigyelnünk mindnyájunknak a saját családi, baráti, ismeretségi körünkben, környezetünkben.
Csodálattal és nagy érdeklődéssel hallgattuk az előadását, annak tudatában, hogy milyen nehéz lehetett Önnek, aki személyesen érintett, mégis van lelkiereje nap mint nap vállalni ezt a nehéz, de nemes feladatot.
Teszi ezt azért, hogy minél kevesebben essenek bele abba a csapdába amibe az Ön Karesz fia bele esett. Ahhoz a korosztályhoz szól, akik a legveszélyeztetettebbek, és akik az Ön előadása által és kapcsán érzékeli azt a veszélyt, amelyet a drogok használata eredményez. Szembesülve a hazai drogfogyasztással az adatok realitásával, még inkább szükséges , hogy az eluralkodó kesergés, fásultság, beletörődés helyett, keressük a megelőzési lehetőségeket a mindennapokban a drogok fogyasztásával kapcsolatosan.
Erre nagyon jó és pozitív példa Ön.

Ezúton szeretnénk megköszönni jóságát, azt, hogy eljött közénk, és őszintén hitelesen tárta elénk magánéletének tragédiáját. Gyermeke halálán keresztül bemutatta nekünk., hogyan juthat el bármely mai fiatal rövid úton a droghalálba. Megerősödtünk abban, hogy értékrendünkben az elso hely a gyermekeinké és a rájuk fordított idő az, ami biztosan megtérül.

*******************************************************

A nádszegi kultúrházban 2008. május 28-án mutatták be "Karesz végakarata" címmel azt a filmet, amely elrettentő példaként kellene, hogy álljon minden fiatal és idősebb előtt, aki a drog bármilyen formáját választja.

Megható, megdöbbentő volt a film minden egyes kockája, ahogy megdöbbentő és tiszteletet ébresztő Karesz édesapjának, Gáspár Károlynak a vallomása és az események tolmácsolása a fia tragédiájáról. Minden tiszteletet megérdemel az az igyekezet, amellyel felhívja a figyelmet a veszélyre, a következményekre és a döbbenetes valóságra, ami a drog fogyasztóját, családját, barátait és az egész környezetét érinti.
A nézők többsége fiatal volt, de mindenkit mélyen érintettek a látottak és az édesapa, Gáspár Károly vallomása.   
 
Králik Zita, a kultúrház vezetője