Tíz éve az ifjúságért

A Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás (FEMIT) az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
Az évforduló kapcsán jubileumi ünnepségre hívták meg azokat, akikkel tíz év munkája kapcsolta össze őket programjaikon, aktivitásaikon keresztül.

A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere tolmácsolta Hájos Zoltán, polgármester úr üdvözlő szavait. A FEMIT tíz évéről elmondta, hogy a köszönet és a hála szavaival sem kell fukarkodni, hiszen ennek a szervezetnek a vezetősége és tagjai az egyik legnemesebb feladatra, az ifjúság nevelésére szánták el magukat. Oktató programokkal, kiállításokkal, táborokkal, ifjúsági műhelyekkel igyekezték teljesíteni az önként vállalt küldetésüket.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a családpolitikáról és a határon túliaknak részére biztosítandó támogatásokról szólt. Kiemelte, hogy a családpolitika nemcsak Magyarország, hanem az összmagyarság ügye, éppen ezért a határon túli ifjúsággal foglalkozó szervezetek támogatása prioritás számukra.
Németh Gabriella, Pozsony megye önkormányzatának alelnöke beszélt munkájáról, tájékoztatott arról a segítségről, amit az anyáknak tudnak nyújtani. Civil és társadalmi szervezetekkel együtt alakítottak egy munkacsoportot, mely segítségével felkarolták a családon belüli erőszak elleni harcot.
A felnőttek előadásai közt gyermekhangot is hallhattunk, Hideghéty Ákos adta elő Benedek Elek versét.
Csuzdi József, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének főtitkára elmondta, hogy a Családláncon keresztül próbálják meg összefogni a Kárpát-medencében tevékenykedő családokkal foglalkozó civilszervezeteket. Köztük a FEMIT az egyedüli, amely kiemelten az ifjúsággal foglalkozik.
Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke a felvidéki helyzetről, a családi értékrend fontosságáról beszélt.
Kiss Balázs, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének titkára köszöntötte az egybegyűlteket, illetve a FEMIT-et, és tolmácsolta Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet asszony üdvözletét, aki sok sikert kívánt a következő húsz év munkájához.
A köszöntők után Győri Margit, a társulás vezetője tartott beszámolót az elmúlt tíz évről. Beszámolóját azzal fejezte be, hogy ugyan tíz év munkája áll mögöttük, de nem állnak le tevékenységükkel, hanem folytatják az előadások, konferenciák szervezését, táborok biztosítását, mindemellett új programokat is indítanak.
Az elnök asszony beszámolóját követően a társulás külső munkatársai tartották meg előadásaikat.
Gáspár Károllyal, a Kendermagtalanító Drogellenes Egyesület elnökével már kilenc éve vannak kapcsolatban. Saját családi tragédiája kapcsán tart mind a mai napig kábítószerellenes előadásokat.
Nagy Annamária, pszichológus öt éve dolgozik együtt a szervezettel, interaktív és ismeretterjesztő iskolai előadásokat tartanak.
Böde Péter, vándormeseíró először a FEMIT táboraiban vett részt, majd mostanában már iskolai előadásokat is tart. Előadása végén kedves, tanulságos mesével varázsolta el a közönséget.
Süll Tamás, a FiReSz területi elnöke a FEMIT jövőbeni terveiről, egy ősztől megvalósuló családsegítő projektről nyújtott tájékoztatást. Mivel ebben az előadássorozatban Nagy Annamária is részt vesz, ő interaktív játékkal demonstrálta a közönségnek a leendő program mibenlétét.
Az eddigi munkássághoz mi is csak gratulálni tudunk, és további sikeres, eredményes munkát kívánunk a szervezetnek.

dunaszerdahelyi.sk

http://dunaszerdahelyi.sk/tiz-eve-az-ifjusagert